harmincötödik fejezet
Mia felvette a dzsekijét, mielőtt elindult Gabe lakásáról. Tudta, hogy Gabe nem fog örülni, ha bemegy az irodába. Szigorúan meghagyta neki, hogy maradjon ágyban és pihenjen.
Csakhogy Mia az egész napot rettegésben töltötte. Annyira megbénította a pánik, hogy képtelen volt még gondolkodni is. Az ideje pedig vészesen fogyott. Már péntek volt, és Charles hétvégéig akarta megkapni az információkat.
A gyomra görcsbe rándult, amikor lement a kocsihoz.
Mérlegelte a lehetőségeit, és arra jutott, hogy az egyetlen jó döntés az, ha beavatja Gabe-et. El fogja mondani neki a teljes igazságot, és rábízza az ügyet. Képtelen lett volna elárulni őt. Bár fogalma sem volt, milyen jövő várhat kettőjükre, de itt volt az ideje, hogy végre a sarkukra álljanak és beszéljenek Jace-szel, hogy Charles ne tudja többé ezzel zsarolni őket.
Szándékosan hosszú ujjú pizsamában aludt. Azt füllentette, hogy fázik, pedig csak nem akarta, hogy Gabe meglássa az ujjnyomokat a karján. Biztosan észrevette volna, és akkor kivallatja, még mielőtt átgondolhatná a helyzetet.
Megdörzsölte a karját a bordzsekin keresztül. A fájdalomtól az ajkába harapott, miközben a kocsi lomhán araszolt a reggeli csúcsforgalomban.
Valami volt a levegőben. Nem hópelyhek, még csak nem is hódara. De fagyos hideg volt, az ég haragos szürke és nyomasztóan borús, mintha bármelyik pillanatban eleredhetne.
Mikor a sofőr megállt az irodaház előtt, Mia kipattant a kocsiból, és behúzott nyakkal a bejárathoz sietett, nehogy megint elázzon. A szorongása minden egyes szinttel nőtt a liftben.
Eleanor meghökkenten nézett rá, amikor besétált az irodába.
Mia? Mr. Hamilton azt mondta, beteg! Jobban érzi magát? Mia haloványan elmosolyodott.
Igen, egy kicsit. Gabe az irodájában van? Eleanor bólintott.
Kérem, ne zavarják, míg nem szól – közölte halkan.
Fontos dolgot kell megbeszélnünk.
Természetesen – felelte a titkárnő.
Szóljon, ha szeretné, hogy hozassak valamit ebédre.
Mia nem is válaszolt, elszántan elindult Gabe irodája felé.
Eluralkodott rajta a rettegés, és már attól liftezett a gyomra, hogy beszélnie kellett a képekről. Nem akarta újra felidézni, ami Párizsban történt, miután végre túlléptek ezen.
Mikor benyitott az ajtón, Gabe felnézett, és felhúzta a szemöldökét. Azonnal felpattant az asztalától, és elébe sietett.
Mia? Mi az ördögöt keresel itt? Jól vagy? Otthon kellene lenned, az ágyban.
Megfogta Mia vállát, magához húzta, és fürkésző tekintettel kutatta rajta a betegség jeleit.
Beszélnem kell veled, Gabe! A tegnapi napról. Arról, ami valójában történt – bökte ki Mia.
Gabe eltolta, magától, hogy lássa az arcát. A szíve vadul kezdett kalapálni, amikor felfedezte Mia szemében a rémületet és a gyötrelmet. Összetörtnek, megsebzettnek látta. Szörnyen festett szegény, mint aki egész éjjel le sem hunyta a szemét.
Eszébe jutott, hogy tegnap ki volt sírva a szeme. Mégiscsak jól érezte, hogy valami baj van.
- Gyere, ülj le – kérlelte gombóccal a torkában, és a kanapéhoz akarta kísérni Miát.
De Mia kihúzta a kezét a kezéből, és a fejét rázta.
Nem tudok most leülni, túlságosan zaklatott vagyok. Ezt most el kell mondjam neked. Remélem, nem fogsz… vagyis nem rám fogsz haragudni érte. Gabe most már pánikba esett. Nem tudta összerakni a képet. Tegnap még minden rendben volt, míg Mia ki nem ment ebédért. Aztán bőrig ázva és halálra váltan jött vissza.
A homlokát ráncolva figyelte Miát. Látszott a szemében, hogy fél – vagy tőle, vagy a reakciójától. Gabe úgy érezte, mintha kést döfnének a szívébe.
Meg akarta nyugtatni Miát, és megfogta a karját. De Mia felszisszent, és elhúzódott.
Mi a fene?
Vedd le a dzsekit, Mia! – utasította határozottan. Mia habozott. Szeme megtelt könnyel. Gabe döbbenten nézte.
Képtelen volt egy percet is várni, és lehúzta Mia válláról a dzsekit. Mia elfordította a fejét, képtelen volt a szemébe nézni, miközben szemügyre vette a karját.
Gabe-ből prüszkölve robbant ki a levegő, amikor meg látta a Mia felkarján húzódó lila véraláfutást. Finoman megérintette, de nem akart fájdalmat okozni neki, ezért inkább elvette a kezét.
Kézen fogta Miát, és az ablakhoz húzta, hogy a fényben jobban lássa a sérülést.
Mi a kurva élet történt, Mia?
Gabe szíve majd' kiugrott a torkán, és úgy érezte, mindjárt szétrobban a feje, amikor felismerte, hogy ezek ujjnyomok voltak. Mintha valaki megszorította volna Mia karját. Nagy kezek nyomai voltak. Férfikezeké. Mia arcán lecsordult egy könnycsepp, és gyorsan letörölte. Gabe-et elfogta a rémület. Mi történhetett?
Ki tette ezt veled?
Bár halkan kérdezte, a hangjából kihallatszott, hogy alig tud uralkodni magán. Meg akarta tudni, ki volt az a rohadék, aki ezt tette Miával, és megölni a szemétládát.
Charles Willis – suttogta Mia alig hallhatóan.
Kicsoda?
Mia összerezzent Gabe mennydörgésszerű hangjától. Tudta, hogy majd' szétveti a düh. Bocsánatkérően nézett fel rá.
Tegnap, amikor kimentem ebédért, elkapott az utcán. Épp amikor visszafelé igyekeztem, az irodaház bejáratától nem messze. Információkat követelt tőlem az árajánlatokról, amelyeket a párizsi szálloda megépítésére kaptunk. Azt mondta, az egyetlen esélye, hogy ezeknek aláígérjen, hogy mégis őt kelljen választanod.
Gabe balsejtelemtől gyötörve nézett rá.
És kiadtad neki ezeket az információkat? – kérdezte. Talán emiatt félt Mia, hogy magára haragítja?
Nem! – vágta rá Mia hevesen. Mardosta a lelkét, hogy Gabe-nek egyáltalán eszébe jut ilyet feltételezni róla.
Emiatt bántott? – faggatta Gabe.
Ezért kinyírom!
Van még valami – nyögte ki Mia.
Elfordult, válla remegett, Gabe pedig védelmezőn átölelte.
– Istenem, Gabe! Megzsarolt… Képei vannak.
Képei? Miről?
Mia megfordult. Finom arcvonásait eltorzította a rémület.
Arról az éjszakáról. Ahogy meztelenül, összekötözve térdelek… veled… a számban.
Mia egész testében reszketett. Közel állt az ájuláshoz.
Volt egy képe arról is, ahogy a dohányzóasztalra kötözve fekszem, és próbál… behatolni… a számba.
A rohadt szemétláda!
Gabe-ből egy cunami erejével robbant ki a düh. Mia összerezzent, és hátrálni kezdett, de Gabe nem engedte el.
Azt… mondta… hogy ha nem adom ki neki az információkat, nyilvánosságra hozza a képeket. Jace is látni fogja őket… és ezzel tönkretesz téged és a céget is.
Gabe a döbbenettől szóhoz sem jutott, pedig számos válogatott káromkodás tolult az ajkára. De annyira elborította az agyát a méreg, hogy nem tudott gondolkodni se. Megsimogatta Mia haját, majd az arcát, miközben próbálta feldolgozni a fenyegetést.
Mia esengve nézett rá.
Ezt el kellett mondjam neked! Csak hozzád fordulhattam. Soha nem tudnálak elárulni! De nála vannak a képek…
Istenem, azok
a képek! És dühös és kétségbeesett, szerintem bármire képes! A hét végéig
adott időt, hogy felhívjam, és eláruljam neki, amit tőlem követel.Gabe keze lehullott, és elfogódottan nézett Miára. Nem árulta el! Hozzá fordult, és arra kérte, oldja meg ezt az ügyet. Bízott benne, még azután is, ami Párizsban történt. Mindez csakis az ő hibája volt. Ő tehetett róla, hogy annak a seggfejnek kompromittáló képei voltak Miáról, méghozzá olyan megalázó helyzetben, amelybe miatta került. A szíve majd' szétrepesztette a mellkasát. Bárki más gondolkodás nélkül elárulta volna. És nem is vádolhatta volna Miát azért, ha kiadja az információkat, hogy megvédje magát. De Mia nem tette, hanem mindent elmondott neki, óriási kockázatot vállalva.
Fel sem tudta fogni, mit tett érte. Csak bámulta némán, és levegőt is elfelejtett venni.
Mia őt választotta. Fontosabb volt neki, mint hogy nyilvánosan megalázhatják és szégyenbe hozhatják. Fontosabb, mint Jace. Ez a mély bizalom elképesztette. Ahhoz volt szokva, hogy az emberek elárulják. A legtöbben biztosan megtették volna. De Mia még mindig számított rá, holott meg sem érdemelte a bizalmát.
Nem bírta tovább nézni a bizonytalanságot és a rettegést a szemében, és teljes erejéből magához szorította. Belefúrta az arcát a hajába, hogy belélegezze az illatát. Magába akarta szívni az egész lényét.
De Mia már minden sejtjében benne volt. Még ennél is mélyebben a részévé vált: a szívét és a lelkét is átjárta. Beleégett mindenébe, mint egy letörölhetetlen, elhalványíthatatlan bélyeg.
Mia, én édes, drága Miám – suttogta.
Csalódást okoztam neked, mégis megbíztál bennem, és volt bátorságod elmondani ezt nekem. Mia eltolta magát tőle, szemében még mindig félelem és rémület ült. Nem csoda, hogy tegnap olyan zavart volt. Az a rohadék nemcsak fájdalmat okozott neki, de meg is félemlítette.
Képtelen lettem volna rá, hogy eláruljalak. Istenem, Gabe, ebből nem jöhetek ki jól. Érted? Ha elmondom Charlesnak, amit tudni akar, gondolkodás nélkül kihajítasz az életedből. De ha nem teszem, mindkettőnket szégyenbe hoz. Jace is meg fogja tudni, és nemcsak a barátságotok kerül veszélybe, de a vállalat is. Arról nem is szólva, miket beszélnének az emberek rólad. Azokon a képeken úgy fest…
Mia elhallgatott, a sírás fojtogatta a torkát. Nagyot nyelt és próbálta összeszedni magát.
Úgy tűnik, mintha erőszakkal kényszerítenél. Mintha valami brutális szörnyűséget művelnél velem. Iszonytatóak azok a képek, Gabe!
Gabe legszívesebben felüvöltött volna dühében, de Mia miatt józanságot erőltetett magára. Megnyugtatásra, vigasztalásra volt szüksége, és őrá.
Mia jobban bízott benne, mint valaha bárki is. Feltétel nélkül hitt benne. A pokolban rohadjon meg, ha most cserbenhagyja.
Majd én a kezembe veszem az ügyet – mondta halkan.
Nem akarom, hogy emiatt aggódnod kelljen. Azt szeretném, ha elfelejtenéd ezt az egészet.
Mia megkönnyebbülten, reménykedve nézett fel rá. Gabe letörölte a könnyeket az orcájáról, és magához húzta, hogy megcsókolja. Beszívta ajka édes nektárját, és lágyan becézgette a nyelvével. Lecsókolta arcáról a könnyeket és megpuszilta a szemhéját, majd visszatért a szájához.
A csók után azonban Miából kitört a zokogás, melyet nem tudott tovább visszatartani. Ömlöttek a könnyei és egész testében rázkódott. Gabe úgy érezte, mintha a saját szíve szakadna meg.
Mia, drágám, kicsim, kérlek, ne sírj! – csitítgatta.
Nem érdekelte, mit szól hozzá Mia, odahúzta a kanapéhoz, és az ölébe ültette. Így tartotta a karjában, míg Mia kisírta magát. Mia átölelte a nyakát, és olyan erővel kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta.
Úgy félek, Gabe – nyögte ki elcsukló hangon.
Nem akarom, hogy miattam bárki is szenvedjen. Se Jace, se te. Mindkettőtöknek komoly baja lehet ebből.
Nyugodj meg, kicsim. Ez nem a te hibád. A kurva életbe is, csakis én tehetek róla. Barom voltam és gondatlan, nem vigyáztam rád úgy, ahogy kellett volna. Az egész meg se történt volna, ha nem lettem volna akkora marha.
Mit fogsz csinálni? – kérdezte Mia elfúló hangon.
Arca felpuffadt és kivörösödött, a szeme bedagadt a sok sírástól. Bárki meglátta volna így, azt hihette volna, hogy valami rettenetes dolog történt vele.
Gabe a vállára húzta a fejét, és megsimogatta a haját.
Nem akarom, hogy emiatt aggódj – dörmögte.
Megoldom a dolgot. A szavamat adom rá.
Végigsimított Mia karján, és megérintette a sötét véraláfutást, amelyet az az állat okozott. Fűtötte a bosszúvágy. Charles már másodszorra emelt kezet Miára és másodszorra félemlítette meg. Ezért cafatokra fogja szaggatni azt a rohadékot, és végérvényesen tönkreteszi. Megpuszilta Mia feje búbját, aztán felemelte az állát, hogy a szemébe nézzen.
Figyelj rám, rendben? Hozd rendbe magad a mosdóban. Nem akarom, hogy bárki így lásson. Az emberek elkezdenének találgatni, és arra most semmi szükségünk. Ha elkészültél, a sofőröm majd hazavisz hozzám, ott várj meg.
Mia félénken és aggódva nézett rá.
Hová mész? Gabe a szájára tette az ujját, hogy elcsendesítse. Hüvelykujjával körberajzolta Mia bársonyos ajkát, majd röviden megcsókolta.
Gondoskodom róla, hogy Charles Willis soha többé ne fenyegethessen.